Felújítás utáni nagytakarítás

Tisztaság, szépség és harmónia

Mi megteremtjük önnek

Kérje ajánlatunkat most!
Üveg

Felújítás utáni nagytakarítás


Felújítás utáni nagytakarítás

Lakást vagy házat vásárolt, és fel kell újítani? Nem egy kellemes dolog, az biztos, és akkor még csak a pénz és a takarítás részét vettük a történetnek… Ha kőművesmunka vagy burkolás is történik, bizony lesz mit rendbe tenni, és ez nem kevés szeméttel (vagyis sittel) jár majd. Ha pedig így van, elkerülhetetlen, hogy takarítani is kelljen.


 

 

 

Amikor valaki egy olyan nagy fába vágja a fejszéjét, mint például egy költözködés vagy felújítás, minden bizonnyal számol azzal is, hogy némely munkásember szépen összetakarít maga után, mások pedig nem. Ám akárhogyan is van, biztos, hogy marad még bőven olyan törmelék, kibontott kád, konyhabútor, por és egyéb kosz, melynek végleges eltüntetése napokat, sőt, van, hogy heteket vesz majd igénybe. És természetesen ez több szempontból is kellemetlen.

 

 

Ha van kisgyerek a háznál, és vele együtt kell költözni, az egy igazi őrület tud lenni. Mindent bedobozolni egy nagyszerű kaland – a gyereknek. Ám ha az erre fordított időt és energiát vesszük, bizony nem könnyű még a rendre és a tisztaságra is figyelni.

Érdemes ilyenkor figyelembe venni különböző szempontokat, hogy mi a fontossági sorrend egy költözés vagy felújítás során, és aszerint haladni. Nem jó, ha eltérünk ettől, hiszen akkor borul minden, az viszont már az elején tudható, hogy a takarítás a végére marad majd, mint mindig.

 

De lássuk a lényeget, hogy hogyan is célszerű belefogni egy felújítás utáni nagytakarításba!

Az elsődleges szempont, hogy már mindennel készen vagyunk, a konyhabútor a helyén, a fürdő föl van csempézve, és már csak a bútorok elrendezése maradt hátra – melyeket természetesen csak tiszta otthonba lehet betenni.

 

Ha kőművesmunka is volt, egyértelmű, hogy por az bőven lesz a lakásban vagy a házban, ezért fontos, hogy rendszeresen és alaposan szellőztessünk (ha lehet, csináljunk kereszthuzatot). Mivel a festés is a felújítás része szokott lenni a legtöbb helyen, ezért érdemes a kettőt összekötni, és miközben a por távozik a lakásból, a festékszagot is eltüntetni vele együtt. A következő kérdés pedig már az, hogy mikor és hogyan lesz lakható végre a szépen rendbe hozott otthonunk? Természetesen akkor, ha ragyog a tisztaságtól!

 

Mivel nem mindenki ér rá takarítani, vagy kedve, energiája, egészsége nincsen hozzá, nyugodtan választhat egy kényelmesebb megoldást, melynek keretei közt egy profi csapatra bízza magát és otthonát. Ugyanis a hozzáértő kezek pillanatok alatt gyönyörűen felfrissítik a felújított házat, méghozzá úgy, hogy ez a tulajdonosnak csak egy szavába kerül!

 

 

Ossza meg!

Vissza: Takarítás magányszemélyeknek...
címkék:

Kommentek


Miért a Kék Harmónia?

Célunk: megteremteni a harmóniát az Ön számára. Ennek feltétele a tisztaság, a szépség és a béke. Ezek nélkül igazi harmónia el sem képzelhető.

 

Magánlakások, irodák, üzletek, lépcsőházak, iparterületek: napi, alkalmankénti takarítást, nagytakarítást vállalunk. Steril gyártócsarnokok, „tiszta terek” takarításában, fertőtlenítésében is nagy gyakorlattal rendelkezünk.

Referenciáink

Korrekt csapat, kiváló szolgáltatás! Évek óta segítenek otthonom tisztán tartásában, az eredmény mindig kifogástalan!

Szalai Orsolya 

 

A Kék Harmónia Kft. munkatársainak megbízható és precíz munkájával teljes mértékig meg vagyunk elégedve.

Détár Krisztina
Film Produkciós Kft.

 

Ajánlatkérés

Tisztelt leendő ügyfelünk!
Kérje ajánlatunkat most!

 

Az adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam és elfogadom
Hozzájárulok, hogy a weboldal kapcsolatfelvétel céljából tárolja adataimat

Célunk: megteremteni a harmóniát az Ön számára.


Cikkek

Tippek építkezésekhez

Tippek, hogy könnyebben menjen az építkezés!

Nem találta meg a megfelelő ingatlant, ezért úgy döntött, inkább megépítetti magának a tökéleteset, a saját elképzelései alapján? Egy építkezés nem kis feladat, és hosszú ideig is elhúzódhat, számtalan dologra oda kell figyelni a tervezéstől kezdve a...

Felújítás utáni nagytakarítás egyszerűen

Neked is meggyűlt a bajod a felújítás utáni nagytakarítással? Mutatjuk az okát, és a megoldást!

Véget ért a várva várt felújítás, örülnie kéne, de mégis úgy érzi, hogy összecsaptak a feje felett a hullámok? A csodás látvány helyett csak a káoszt, szemetet és a kosz látja mindenütt? Úgy érzi sosem lesz vége a felújításnak, mert a...

Nagytakarítás festés után: ezek a legjobb módszerek

Nagytakarítás festés után

A falak lefestésével még nem nyilváníthatja késznek a festési munkálatokat. Ugyanis vár még önre a nagytakarítás festés után, ami bár egyszerűnek tűnik, sajnos nem az. Rengeteg időbe, energiába, és tisztítószerbe is kerülhet, mire megszabadul a...

Építkezés utáni nagytakarítás Budapesten egyszerűen

Építkezés utáni nagytakarítás Budapesten

Az utóbbi években nagyon megugrott az építkezések száma. Mindenki építkezik, vagy legalább is felújít. Éppen ezért egyre fontosabb téma az építkezés utáni nagytakarítás Budapesten. Ugyanis, ha az épület, lakás, ház, iroda, vagy bármi egyéb épület...